A második helyet szerezte meg Boros Csaba és Zsernoviczky Zsolt a Wild Boar Walley Challenge-n Horvátországban.
Röviden....
Boros Csaba és Zsernoviczky Zsolt a második helyet szerezték meg a Wild Boar Challenge éjszakai futamán, három perccel lemaradva az elsőhöz képest. Összetettben továbbra is a második helyen állnak.
Lónyai és Garamvölgyi teljesítette a Baja Portalegre-t
2011. 10.30.
Kőkemény kihívás elé állította a GarZone Racing párosát a Baja Portalegre 500 két szombati maratoni szakasza, de Lónyai Pál és Garamvölgyi Zoltán teljesítette a kitűzött távot. részletek
Röviden...
Szakaszgyőzelemmel zárta a mai napot Boros Csaba és Zsernoviczky Zsolt a Wild Boar Challenge-n. A páros mai győzelmével továbbra is a második helyen áll az összetett értékelésben. A csapat tagjai nem alhatnak, mert 22 órakor kezdődik az éjszakai szakasz. Holnap, azaz szombaton a szuper speciállal folytatódik majd a horvátországi küzdelem.
Rövid hír a Wild Boar Challenge-ről
Boros Csaba és Zsernoviczky Zsolt továbbra is az összetett második helyen áll a horvátországi off road versenyen. Október 27-én este fél kilenckor üzente a páros, hogy túl vannak a mai nehéz küzdelmen, akadt némi technikai gondjuk, melyet mostanra sikerült orvosolni. Holnap, azaz pénteken 80 km-es távot kell teljesíteniük.
Lónyai ismét Portugáliában
2011. 10.27.
Visszatér a portugál versenypályákra Lónyai Pál és Garamvölgyi Zoltán, azonban a Garzone Racing versenyzőpárosa most sokkal keményebb próba elé tekint, a Terep-rally Világkupa befejező állomásán képviselik a magyar színeket.
részletek
Boros és Zsernovicky másodszor is nekivágott
2011.10.27.
Boros Csaba Zsernoviczky Zsolttal a jobb egyben idén is rajthoz állt a Wild Boar Challenge-n Horvátországban. Tavaly győztek, reméljük, hogy idén is jó eredménnyel térnek majd haza.
A prológon a harmadik helyet szerezték meg, az első nap 36 km kemény off roados terepet küzdöttek le, ahol a a második legjobbnak bizonyultak, ennek köszönhetően összetettben szintén a második helyen várják a folytatást. Zsernoviczky Zsolt tájékoztatása szerint folyamatosan esik az eső, nagyon nehéz küzdelem előtt állnak még. A navigátor elmondta, hogy az első szakaszt követően öten adták fel a versenyt.
Pannonhalmi sikerek a Hell Racing Team versenyzőjénél
2011. 10. 17.
Az elmúlt hétvégén két versenyen is helyt állt a sérüléseiből frissen felépült Németh Kornél. Szombaton a csehországi Prerovban, a bajnokság zárófutamán állt rajthoz a Hell Racing Team pilótája, vasárnap pedig már Pannonhalmán, a csapatbajnokin motorozott, méghozzá nem is akárhogyan.
Elmúlt hétvégén Le Mans-ban rendezték az FIA Kamion Európa- bajnokság utolsó fordulóját. Az Európa-bajnoki cím még nyitott volt, Jochen Hahn 17 pontos előnnyel érkezett Franciaországba.
Idén nyáron a profi mezőny rótta a köröket a Szombathely melletti Söpte község határában, de az egykori katonai terület a környék amatőr versenyzői számára sem ismeretlen. Tavaly év végén hideg és havazás fogadta a pilótákat és navigátorokat, ezúttal a szokatlan meleggel és porral kellett szembe nézniük. részletek
Rajt - cél győzelem Jaramában! - nekünk szólt a magyar Himnusz
Nehéz szavakba önteni azt az érzést, ami most az OXXO Energy Truck Race Team sátrában tombol. Mindenki nevet, mindenki szeme könnyes. Még nem hisszük el. Pedig tény: FUTAMGYŐZELMET ÉRT EL A CSAPAT A KAMION EURÓPA- BAJNOKSÁGON. Nem estek ki előlünk, nem szerencsénk volt, erőből győztünk! Másodszor sír együtt a csapat, de ezúttal a boldogságtól...
Negyvennyolc másodperc – ennyin múlt a bajnoki cím sorsa
2011.09.25.
Az idényzáró nagykállói viadal vasárnapi négy szakasza közül az Opel Dakar Team kettőse: Szalay Balázs és Bunkoczi László - mindegyiken a leggyorsabb volt, a pilóta úgy nyomta a gázt, mintha ezer ördög üldözné – a közönség őrjöngött és ünnepelt a pályák szélén, a hátrány fogyott, de sajnos nem fogyott el teljesen. A páros mindent megtett a bajnoki cím megszerzéséért. részletek
Intercontinental Rally Challenge - Pécs - élőben közvetít az Fm 90.0 mHz-en a Rallye Rádió
2011.09.04.
Az év legnagyobb autóssport eseményének ad otthont szeptember első hétvégéjén Pécs. Az IRC mezőnye érkezik a városba, hogy a pécsi pályákon is összemérjék tudásukat. A bajnokságban jelenleg második helyen álló cseh Kopeczky Jan és a harmadik helyet bitorló belga Loix Freddy - mindkét páros Skoda Fábiával - is látható lesz a 45. Canon Mecsek Rallye-n. részletek
Augusztus 25-28-ig Hungarian Baja Győrben:
A nemzetközi versenyről folyamatos élő közvetítés lesz az Fm 90.7-en, a magyar mellett angol, és olasz nyelven is.
Augusztus 25-26-án a technikai és adminisztratív átvétellel kezdődik a verseny hivatalos programja. 26-án pénteken18 órától indulnak el a versenyzők az écsi Rábaringhez, ahol a szuperspecialt teljesítik majd. Rövid szervíz után 21 órakor a Városháza előtt veszi kezdetét a rajt ceremónia. Szombaton reggel 8 órakor az ETO Parkból indul a mezőny Hollómajorba, ahol 8 óra 50-kor rajtol el az első autó a szelektív szakaszon, várhatóan 9 óra 35-kor érkezik meg a Rábaring melletti célba. Ezt követően az ETO Parkban rövid szervíz lesz, majd ismét irány Hollómajor, ahol 11 óra 45-kor rajtolnak az autók. 12 óra 30-kor érnek a Rábaring melletti stopba. Ezt követően szintén szervíz, majd fél háromkor elhagyják az ETO Parkot, hogy a kapuvári szelektív szakaszt is teljesítsék. 15 óra 40-kor kezdik és 16:30-kor érkezik az első autó a Vitnyédi célba. 17 órakor ismét ezen a szakaszon rajtolnak el, 17 óra 55-től érnek célba. Majd visszatérnek Győrbe, ahol az ETO Parkban az esti nagy szervíz kezdődik. Vasárnap fél tízkor indul a mezőny eleje Hollómajorba, hogy 10 óra 20-kor rajtoljon az első autó. Várhatóan 11 órától érnek a Rábaring melletti célba, rövid szervíz következik az ETO Parkban, fél kettőkor ismét elhagyják Győrt a versenyzők, 14 óra 20-kor kezdődik az utolsó szelektív szakasz, melyet a mezőny eleje 15 órakor fejezhet majd be. 18 óra 30-kor kezdődik a díjkiosztó ünnepség.
A verseny részletes időterve a hungarianbaja.com oldalon olvashatóak.
Szlovákiában versenyzett Nagy Alex, és Marosi Dávid
2011.08.22.
A határhoz közeli Gbelcén rendezték a Szlovák Kárpát Kupa motocross versenyt nemzetközi részvétellel, ahol az OXXO Energy Drink pilótái, Nagy Alex és Marosi Dávid is rajthoz álltak.
Háromévnyi kihagyás után egy rövid futam erejéig ismét megmérettette magát gokartban Kiss Pál Tamás. A versenynek a győri Extrém Motorsport Fesztivál adott otthont, ahonnan a pilóta egy második és egy hatodik helyezéssel térhet haza. részletek
Kiss Pál Tomi és Sebestyén Péter a fesztiválon
2011.08.20.
Kiss Pál Tomi és Sebestyén Péter szombaton délután 14 és 14:30 között dedikál az Extrém Motorsport Fesztiválon.
10:00 - 12:00: gokart szabadedzés 13:00 - 18:00: gokart szabadedzés 18:00 - 19:00: gyorsasági, motor, rallye, drift bemutató 19:00 - 20:00: Bridge to you együttes 20:00 - 22:00: Tóth Gabi valamint Roy és Ádám fellépése
Augusztus 20. szombat:
09:00 - 12:00: gokart szabadedzés 13:00 - 18:00: gokart szabadedzés 18:00 - 19:00: dragriders racing motoros és rallye bemutató 19:00 - 20:00: Mókus motoros show-ja 20:00 - 20:45: Flour Tomi, majd Lola, utána Gáspár Laci koncertje
A rendezvény teljes ideje alatt számos állandó program várja az érdeklődőket. Az extrém hétvégén itt lesz Ben Cooper, a 2008-as Rotax Világbajnokság
angol királya. Ben
mellett találkozhatnak a Forma 1 GP3 versenysorozatának magyar
kitűnőségével is, Kiss Pál Tamással,
aki teljes versenycsapatával kiállít a rendezvényen. A
programsorozat további különlegességei: a David Coulthard 2008-as Red
Bull F1 autója Nintendo szimulátorokkal; az újdonságnak számító GPS
Trophy, ahol utcai terepjárók versenyeznek a kapott koordináták szerint;
megtekinthetik Roger Moore híres Aston Martinját és egy Shelby
Mustangot, amiből a világon összesen 402 db-ot gyártottak.
2011. augusztus 19-20-21-én Győrben az ETO Parkban:
Már csak néhány nap....
2011.08.09.
Három napon át ismét monaccoi hangulat vár a győriekre és a városba látogatókra. Idén már harmadszor Extrém Motorsport Fesztivál, ismételten nemzetközi gokart verseny valamint számos más olyan kiállítás és program, melyen a technikai sportok képviselő mutatják be autóikat és vezetési tudásukat. A helyszín 2011-ben is az ETO Park, a dátum a már megszokott augusztus 20-a hétvégéje. részletek
Európa legjobbjai találkoztak
2011.08.09.
A nemzetek bajnokai mérték össze tudásukat a terepjárózás eurotrial szakágában Prága szomszédságában. 15 nemzet képviseltette magát az Európa Bajnokságon, melyből a magyar csapat a nyolcadik helyet szerezte meg. részletek
Trophy a fesztiválon
2011.08.03.
Idén először a terepjáró tulajdonosok versenyezhetnek az Extrém Motorsport Fesztiválon. Az érdeklődőket GPS Trophy várja majd Győrben.
Az Aquis Suzuki Treff Motorsport versenyzőpárosa, Ollé Sándor és Budai Annamária mindent megtett, hogy életben tartsa bajnoki esélyeit. Az ismeretlen romániai pályákon fölényesen nyerte kategóriáját és a legjobb kétkerekesként az abszolút kilencedik helyen ért célba. részletek
Asi Aradon javíthat - hétvégén Romániába kirándul az ORB mezőnye
2011.08.04.
Minden bizonnyal a szezon legpechesebb futamát jelentette a Veszprém Rallye a Hell Racing Team számára, hiszen Aschenbrenner György és Pikó Zsuzsa már az első gyorsasági szakaszon feladni kényszerült a versenyt. részletek
A város vezetése támogatja a fesztivált
2011.06.15.
Borkai Zsolt polgármester és a város vezetése támogatja a harmadik Extrém Motorsport Fesztivál megvalósulását.
Lengyelországból
a németekhez 1000 km-en át 164 autó, 65 kamion, 100 motor és quad – mindezt egy
héten át – változatos terepviszonyokkal és compas szakaszokkal nehezítve – ez volt
a 2011. június 25-én Wroclawból, azaz Breslauból elrajtolt verseny
statisztikája. A verseny célja legutóbb a németországi Dresda városában volt.
Baleset miatt ért véget Lónyai Pál és Garamvölgyi Zoltán szenzációs gyulai versenye, a GarZone Racing versenyzői az utolsó előtti szakaszon az abszolút negyedik helyről búcsúztak a tereprallye országos bajnokság legutóbbi fordulóján .
Jól indult Bence hétvégéje Vranov u Brna-ban, ahol a Cseh Motocross Bajnokság aktuális fordulóját rendezték. A festői környezetben lévő pályát a nézők a domboldalakról szinte teljes egészében belátták, a versenyzők pedig a sok eső miatt jó mély, saras-agyagos talajon küzdhettek meg egymással.
A HunGarian
Baja életében újabb jelentős mérföldkő a 2011-es. Amikor 2004-ben első
alkalommal rendeztük meg a futamot, kevesen gondoltuk, hogy pár év
leforgása alatt a magyar tereprali legrangosabb viadala eljut a világ
élmezőnyébe. Pedig eljutott, hisz az idei rendezvényünk a Világ Kupa
sorozat egyik állomásaként került az FIA verseny naptárába. részletek
Összesítettben a második helyet szerezte meg a két egységből álló magyar csapat a romániai Transylvania Trophy-n. A csapat tagjainak elmondása szerint az idei verseny az előzőekhez képest még nehezebb volt. A Boros Csaba-Zsernoviczky Zsolt és a Magyar Szilárd-Kovács Krisztián alkotta párosok a harmadik napon 52 km-t, a negyedik napon 69 km-t míg az utolsó napon 2 km-es távot teljesítve futottak be a második helyre.
fotó: Takács Fanni
Menetelnek előre
2011.07.14.
Kiváló teljesítményt nyújtanak a győriek a Transylvania Trophy-n Romániában.
Első helyen a magyar csapat a Transylvania Trophyn
2011.07.11.
Az első helyen áll a Boros Csaba-Zsernoviczky Zsolt és a Magyar Szilárd- Kovács Krisztián alkotta magyar csapat a romániai off road versenyen. részletek
Első világbajnoki pontok
2011.07.10.
Az OXXO Energy Drink pilótája, Szvoboda Bence, egy kíméletlen hétvégén bizonyította be rendkívüli küzdeni tudását!
Értékes pontokkal térhetett haza a Baja Carpathia terep-rally versenyről a GarZone Racing párosa, Lónyai Pál és Garamvölgyi Zoltán a magyar bajnokság hatodik helyén érkezett célba a lengyel futamon.
Szvoboda Bence dobogóra állhatott a Német ADAC Bajnokságban!
2011.06.27.
Egész hétvégén rendkívül gyors volt az OXXO Energy Drink
pilótája, Szvoboda Bence. Az időmérőn megnyerte csoportját, összetettben pedig
a harmadik legjobb idővel kvalifikálta magát a futamokra.
Az utolsó szelektív szakaszon billentette a maga javára a mérleg nyelvét a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a tereprali országos bajnokság lengyelországi viadalán. részletek
BERNIS KUPA, Slovakia Ring
2011.06.27.
Június 24-26. között rendezték meg a Duna Autó Autós Gyorsasági Országos Bajnokság V-VI. fordulóját a Dióspatony melletti Slovakia Ringen. A verseny szlovák bajnoki és FIA Közép-Európa Zóna Trófea is volt egyben.
Új ruhába öltözteti versenyautóját a GarZone Racing a magyar bajnokság lengyel állomásra, Lónyai Pál és Garamvölgyi Zoltán Nissan Pickup-ja vadonatúj dekort kap a Baja Carpathia versenyre. részletek
Az OXXO Energy Drink támogatja a magyarországi motocross futamokat!
2011.06.20.
Nehéz ezt kimondani, de hazánkban a motocross, mint versenysport hanyatlott. Rengetegen űzik hobby szinten, sokan versenyzői szinten, mégis egyre kevesebb volt a néző, nehezebb lett a versenyzőknek szponzorokat találni, elmaradt a tévés megjelenés, és szinte csak egy kis közösséget mozgatott meg ez a hihetetlenül látványos sportág.
Szvoboda Bence fantasztikusan helytállt a motocross világbajnokságon!
2011.06.13.
Az OXXO Energy Drink pilótája, Szvoboda Bence túl van élete első világbajnoki szereplésén, nem is akármilyen teljesítménnyel. részletek
Az OXXO Energy Truck Race Team versenyhétvégéje Spanyolországban.
2011.06.09.
Albaceteben nagy meleg, több mint harminc versenykamion, és nagyszámú nézősereg várta az OXXO csapatát. Újabb fejlesztéssel indult a csapat hétvégéje, ugyanis új laprugó-konfigurációt kapott „Tiby”, az OXXO Team versenykamionja. Mindezt azok után, hogy Misanoban kiderült, bár az irány jó, még nem lehet tökéletesen beállítani a futóművet. Nos, Albacetében az új hátsó futóműnek köszönhetően sokkal jobban vezethető lett a kamion, sokkal stabilabb a kanyarokban, s ennek meg is lett az eredménye: Q2 az időmérőn!
Az OXXO Energy Drink jóvoltából újra magyar versenyző a Motocross Világbajnokságon! Egy nemrégiben készült interjúban Szvoboda Bence arról beszélt, gyermekkori álma, hogy elindulhasson egy világbajnoki futamon. Akkor még nem tudta, hogy alig egy héttel később, június elsején egy fax érkezik majd Németországból, s csak egy sor lesz üres a lap alján, pont a neve fölött, ahol alá kell majd írnia.
Elmarad a 2011-es PROHUN 500 terep-rallye verseny .
2011.05.31.
Sólyom Olivér a következő nyilatkozatot juttatta el hozzánk: A Sólyom Team MSE a 2011. július 21-24-re meghirdetett PROHUN 500 elnevezésű, CEZ valamint cseh, szlovák, lengyel, olasz és magyar bajnoki futamot nem rendezi meg, az alábbiak miatt: részletek
Elvéreztek a győriek
2011.05.30.
Két győri csapatnak sikerült teljesítenie a hétvégén Zircen rendezett 225 km-es trophy-t.
Az Arrabona Rally Club 2. futama Ják-Újperint közötti útszakaszon bonyolították le. A versenyzők a shakedown-t és az 1. gyorsasági szakaszt még száraz pályán teljesítették. A második kőrtől megérkezett a nem várt csapadék, amely sok versenyzőt megtréfált. Ezt követően a verseny végéig el sem állt az eső. Czézinger Kristóf beszámolója: részletek
Kiss Pál Tamás a tizennyolcadik a második GP3 futamon Isztambulban
2011.05.08.
Vasárnap délelőtt helyi idő szerint 10:25-kor kigyulladtak a piros lámpák az Istambul Park ringen, és megkezdődött a GP3 szezon második futama.
Szalay Balázs és Bunkoczi László úgy nyerte meg a Kapuvár környéki Admiral Rábaköz-kupát, hogy a záró napon különösebben már izgulnia sem kellett. Az Opel Dakar Team bajnoki címvédő párosa persze semmit sem akart a véletlenre bízni, és alaposan "bekezdett" vasárnap, ám miután megnyerte az első szakaszt, inkább ráment a biztonságra. részletek
Közel volt a dobogó
2011.05.08.
10 perccel maradt le a dobogós helyezésről a győri Magyar Szilárd és navigátora Kovács Krisztián a horvátországi Croatia Trophy-n.
2011. május 15-én nyitja meg a kapuit először hivatalosan a felújított osztrák versenypálya Spielbergben, Zeltweg mellett az egykoron Österreichring majd A1-Ring néven ismert pálya, melyet most a legújabb befektetők után Red Bull Ringnek neveztek el. részletek
Kiss Pál Tamás nem tart az esőtől Isztambulban
2011.05.06.
Az idei GP3-as sorozat egyetlen magyar versenyzője, Kiss Pál Tamás ugyan csak két napja tartózkodik Isztambulban, a nyitófutam helyszínén, máris annyit pörgött, mint máskor egy hét alatt. részletek
Lónyai elszámolna a Rábaköz Kupával
2011.05.05.
Egy magyar és egy portugál verseny tapasztalataival felvértezve érkezik Lónyai Pál és Garamvölgyi Zoltán az Admiral Rábaköz Kupára, ahol szeretnének kiköszörülni egy tavalyi csorbát.
„Gyorsan kell menni - ennyire egyszerű.” Szalay Balázs röviden és velősen meghatározta a siker titkát a hétvégi 3. Admiral Rábaköz-kupa előtt, amelyen természetesen Bunkoczi Lászlóval indul, s amelyen a magyar párosok mellett cseh, szlovák, lengyel és olasz versenyzők is megméretik magukat.
Magyar Szilárdék a harmadik helyről várják a folytatást
2011.05.02.
Magyar Szilárd és Kovács Krisztián az összesített eredmények alapján a harmadik helyen áll a Croatia Trohy-n. részletek
4. helyen a legjobb magyar a Croatia Trophy-n
2011.05.01.
Magyar Szilárd és Kovács Krisztián a negyedik helyen zárta a Croatia Trophy első napját. részletek
Kapuvár észjáték lesz…– III. Admiral Rábaköz Kupa
2011.04.25.
A Sólyom Team legutóbb, a szezon első versenyén dobta harcba először az átépített HAWKIA-t. A bemutatkozás felemásra sikeredett, mert a versenyautó még nem állt össze teljesen, Sólyom Olivér és Galbács Mátyás mégis eredményt ért el vele.
Balszerencsésen zárult Turán Frigyes és Zsiros Gábor első idei versenye a rali-világbajnokságban, miután a jordániai viadal szombati zárónapján kigyulladt az autójuk és kiestek.
Szalay árokjárás után harmadik lett a magyar értékelésben
2011.04.11.
"Ezt elbuktuk..." - mondta csalódottan Szalay Balázs a vasárnapi második szakasz után. A magyar bajnoki cím védője vezető pozícióban kezdte az idénynyitó Aqua Palace-kupa utolsó napját, s több mint háromperces előnye elég is lehetett volna a végéig, ám a második szelektív szakaszon megtörtént a baj. részletek
Lónyai egyéni legjobbját autózta
2011.04.11.
Pályafutása eddigi legjobb eredményével zárta az Aqua–Palace Kupát Lónyai Pál. Navigátorával, Garamvölgyi Zoltánnal az abszolút negyedik és kategóriájuk második helyén érkeztek célba.
Pályafutása talán legjobb versenynapjaként könyveli Lónyai Pál az Aqua – Palace Kupa szombati napját. Garamvölgyi Zoltánnal a magyar bajnokság negyedik helyére zárkóztak fel akkor.
Nagyon korán, a szombat reggeli első szelektív szakaszon, véget ért Garamvölgyi Zoltán és Simon Péter számára az Italian Baja, a Nissan motorja alig 2 kilométerre a szakasz rajtja után hibásodott meg.
Három magyarországi helyszínen készült a Terep-rali Világkupa sorozat nyitófutamára a GarZone Racing versenyzőpárosa, Garamvölgyi Zoltán és Simon Péter.
Március 6-án vasárnap tartják a szanyiak idei első versenyüket. Az előzőekben leírtakhoz képest változtattak a versenynaptáron, mert szerettek volna maximálisan igazodni a többi rendezőhöz. Ennek köszönhetően március 6-án már várják a szlalom kedvelőit, valamint április 17-én.
A szanyiak már kiírták
2011.02.21.
Márciusban már kezdődik a száguldás.Elkészült a 2011-es versenynaptár a Szany SE Autósport Szakosztályánál.
Garamvölgyi Zoltán mindent tud a terepraliról, amellett hogy világkupa futamot rendez, gyakran láthatjuk versenyautóban is, akár pilótaként, akár navigátorként. Zoli idei első megmérettetésére Olaszországban, az Italian Baján lesz, ahol a pilótaként száll versenybe.
Komoly verseny - kemény feltételekkel - erre készülnek a szlovákiai Köbölkúton. A helyi off road klub tagjai idén márciusban rendezik első versenyüket. részletek
Olajozd be magad
2011.02.18.
Vége a téli pihenésnek, március 5-én indul az eurotriál szezon. A Nagyvázsony melletti Öcs településen nyílt napon próbálhatja ki minden terepjáró tulajdonos autója és önmaga ügyességét.
Júliusban indul a Dakar kistestvére a Selyemút rally
2011.02.15.
Két hónappal korábban kezdődnek meg az idei Selyemút rally előkészületi munkálatai. Ezúttal nem szeptemberben, hanem július 9-16. között lesz a verseny, így a két januári Dakar rally között éppen félúton találkozhatnak egymással ismét a versenyzők.
A Devecser szomszédságában található Noszlop község bizonyára sokunk számára ismerősen cseng. Az élelmiszer üzletek polcain találkozhattunk savanyúságaikkal, de aki betér a település határában - a savanyító üzem melletti vendéglőbe, bizony elégedetten távozik majd. Szabó Péter fogadós jó kapcsolatokat ápol székelyföldi magyarokkal, akik ezúton ajánlották fel segíteni szándékukat a devecseri és kolontári iszap károsultaknak. részletek
Lepold Zsolt képes összefoglalója az elmúlt évi terep-rallye futamokról:
2011.01.31.
A Cár hetedik győzelme - eddig csak neki sikerült ez
2011.01.16.
Nasser Al Attiyah, Marc Coma, Alejandro Patronelli, Vlagyimir Csagin. Hogy mi a közös bennük? Az idei Dakar-rali végén, a majd' tízezer kilométeres dél-amerikai száguldást követően ők pezsgőzhetnek győztesként vasárnap, a Buenos Aires-i céldobogón.Csagin ezúttal is a legjobb volt, így hetedik Dakar győzelmét szerezte meg - ezzel Ő az, aki a legtöbbször áll a Dakar dobogójának legfelső fokán.
Munka után édes a pihenés - mondják, s miután ez megvolt, jöhetett megint a meló. Igaz, rövidített szakaszon, 631 helyett csak 272 kilométert tettek meg – de senki sem panaszkodott emiatt a nap végén. A szakasz ugyanis annyira technikás (a motorosok esetében annyira krosszos) volt, hogy mindenki alaposan kifáradt. És ha még további 350-et kellett volna az előttük rajtoló porában közlekedniük (mert a légmozgás hiánycikk volt ezen a napon) talán még fel is kötötték volna magukat.
Magyar szempontból rossz hírrel kell kezdenünk: a Drazen Curic, Horn Albert kettős elbúcsúzott a Dakar-rali küzdelmeitől. A Mitsubishi-vel versenyző páros az utat keresgélve (ezen a napon mindenki szenvedett a navigációval, még az éllovasok is...) körülbelül 60 km/órás sebességgel orral beleállt egy árokba. részletek
A kamionos de Rooy balesetet szenvedett és kiesett
2011.01.03.
A motorosoknak hajnali háromkor csörgött a vekker a Dakar első "igazi" szakaszán - az elsőn, amelyen mért, vagyis szelektív szakasz is volt. részletek
Nyitány - mért szakasz nélkül
2011.01.02.
Újév napján elrajtolt a nagy hagyományokra visszatekintő Dakar-rali, a világ leghosszabb, s legnehezebb terepraliversenye, amelyet immár harmadszor tartanak meg Dél-Amerikában. részletek
Szilveszter rallye - nagyot szólt
2010. utolsó napjai
Hóban és jégen csúszkálva, de már igazi év végi hangulatban telt a 2010-es év legnagyobb versenye a Szilveszter rallye.
Jeges gyorsasági szakaszok, mínusz 10 fok és ragyogó napsütés - ez fogadta a 14. Mikulás Rallye résztvevőit és nézőit december első hétvégéjén Veszprémben. A győri Vánsza Zsolt és Mócher László ( Gyufa Team ) kategóriájukban a harmadik helyet szerezték meg.
A győri Czézinger Tamás és Várfalvi Zsolt eddigi rallye-s pályafutásának legjobb eredményét - abszolút első helyet - szerzett a november utolsó hétvégéjén rendezett söptei rallye versenyen.
Az Eurotrial Nemzeti bajnokságban első helyezett lett Takács János és testvére Takács Attila. A győri fiúk egyike az Európa Bajnoki címet már egyszer megszerezte, most itthon is ők bizonyultak a legügyesebbnek kategóriájukban. részletek
Negarent Raid of the Champions
2010.11.17.
Czézinger Kristóf három napon át fotózta a versenyzőket.
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a hét végén pályafutása során először elhódította az országos bajnoki címet, ám nem lehet teljes az öröme, egy nappal a pezsgőfürdő után ugyanis biztossá vált: az Opel-páros nem lehet ott a 2011-es Dakar-rali rajtjánál.
Negarent Raid of the Champions Kupa Győr - Budapest
2010.11.15.
Fotók az écsi szelektív szakaszról:
további fotók a képre kattintva tekinthetők meg. fotók. Salamon Dániel
Szalay lett a bajnok
2010.11.15.
Fantasztikus hétvégét – és egyben évet is – zárt az Opel Dakar Team legtapasztaltabb párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László. Az utolsó futamon feltették a pontot az „i”-re és idén először megnyerték a magyar bajnokságot.
Második helyen áll a Negarent Raid of the Champions Kupán, a G4S Tereprallye Nemzeti Bajnokság utolsó fordulóján a győri Fenesi József - Erős Gábor páros. A Mitsubishi Pajero-val versenyző csapat összideje 03:18:37. Az ugyancsak helyi színekben induló Radó Zoltán és Takács Attila 08:16:56 összidővel a harmadik helyről kezdte meg a mai szelektív szakaszok teljesítését. Fördös Gyula és Tankovics Tamás 09:17:28 idővel az ötödik helyen áll. Ma kétszer teljesíti a mezőny az Écs környéki szakaszt, majd Budapesten a Hungexpo területén kijelölt három km-es távon kell végigmenni ugyancsak kétszer. A licenses versenyzők közül Fazekas Károly és Maurer Péter áll az élen, mögöttük Bálint Zoltán és Marton Dániel, a harmadik helyen pedig Rónai Péter és Galambos Tamás áll.
Második helyen
2010.11.13.
Fenesi József és Erős Gábor a második helyen áll az ideiglenes eredmények alapján a jelenleg is zajló Negarent Raid of the Champions Kupán Győrben. Az open kategória indulói közül többen is műszaki gondokkal küzdenek, de holnap Radó Zoltán - Takács János és Fördös Gyula - Tankovics Tamás - a többi győri versenyző - folytatják majd a küzdelmet.
Fenesiék a leggyorsabb győriek
2010.11.13.
fotó: Salamon Dániel
A szombati nap első szelektív szakaszát teljesítették az Open kategória indulói a tereprallye bajnokság utolsó fordulóján Győrben. A helyi színeket képviselő versenyzők közül Fenesi József és Erős Gábor volt a leggyorsabb. A T csoportban Korda Erik forfait-ot jelentett be, Szalay Balázsnak is kisebb műszaki gondjai akadtak, de azt orvosolták, így ők némi késéssel, de beértek az SS3 céljába. Szombat délután Kapuvár térségében két szakasz vár a mezőnyre.
Röviden
2010.11.13.
Korda Erik vezet, Szalay Balázs a második helyről kezdte a Negarent Raid of the Champions nevet viselő tererallye futam szombati napját. A G4S Tereprallye Bajnokság idei utolsó fordulója Győr környékén zajlik. A pénteki prológ után szombaton kétszer 47 km és kétszer 76 km szelektív szakasz teljesítése vár a mezőnyre. A második szelektíven (szombati első) Korda Erik volt a leggyorsabb. A nagy sárban Szalay Balázs öt perccel később ért célba a kilencedik helyen. Második leggyorsabb Fazekas Károly volt, a harmadik legjobb időt Murczinék autózták.
Röviden:
2010.11.07.
A romániai Nemzeti Trophy Bajnokság jelenleg Székelyudvarhely térségében zajló fordulóján eseményekkel teli napot zártak a győri versenyzők. Magyar Szilárd és Kovács Krisztián szombaton a harmadik helyről kezdte meg a 90 km-es napi szakasz feladatainak teljesítését. Zsernoviczky Zsolt csapatfőnök tájékoztatása szerint szétszakadt az autó tankja egy sziklán, emiatt egy órát veszítettek. A páros visszacsúszott a hatodik helyre, de csupán tíz perccel vannak a jelenlegi harmadik helyen álló mögött. Vasárnap triál feladatokat kell teljesítenie a mezőnynek, mely tízszeres szorzóval számít majd bele a teljes értékelésbe.
Győriek a román nemzeti bajnokságon
2010.11.05.
Magyar Szilárd és Kovács Krisztián az ötödik helyen ért célba a román trophy bajnokság jelenleg is zajló fordulóján Székelyudvarhelyen.
Egy szenzációs évadzáró versenyen vagyunk túl. Október 30-án igazi napfényes idő mellett, 84 nevezést fogadtak el a rendezők és így jócskán volt pilóta, aki megmutathatta tudását a Szentkirályszabadjai reptérre kilátogató nézőknek.
Nagy Péter fantasztikusan küzdött - a győri motoros az utolsó három napon a legjobb eredményt érte el, így végül az Open kategóriában és az összetettben is harmadikként végzett az október 16-tól 30-ig tartó afrikai versenyen.
Az első helyet szerezte meg a Boros Csaba - Zsernoviczky Zsolt páros az Istria Challenge-n.
Az éjszakait is megnyerték
2010.10.24.
Még mindig az élen áll a Boros Csaba - Zsernoviczky Zsolt páros az Istria Challenge-n a ma reggel kapott információk szerint. Az éjszakai szakaszt is ők fejezték be elsőnek, így az abszolút értékelés szerint az első helyen állnak. Ma - az utolsó napon - három szuper speciál feladatot kell teljesíteni - szakadó esőben. Várhatóan az esti órákban már a végeredményről is be tudunk számolni.
Továbbra is az első helyen
2010.10.23.
Boros Csaba és Zsernoviczky Zsolt továbbra is az élen áll az Istria Challenge-n. Ma 42 km-es szakaszt kellett teljesítenie a mezőnynek, ahol ismét a győriek bizonyultak a legjobbnak. Előnyük egy perc. A folytatásban ma 22 órakor kezdődik az éjszakai szakasz.
Pénteki információk
2010.10.22.
Ma 40 km-t teljesített az Istria Challenge mezőnye, köztük a magyar párossal. Boros Csaba és Zsernoviczky Zsolt ma elsőnek értek a napi szakasz céljába, összetettben 17 perccel állnak az első helyen. Amint elmondták, ma nagyon kemény napjuk volt, technikai problémákkal is küzdöttek, amit sikeresen megoldottak.
Röviden..
2010.10.21.
Boros Csaba és Zsernoviczky Zsolt rajthoz állt az az Istria Challenge-n. Ma volt a technikai és adminisztratív átvétel, ahol a szervezők mindent rendben találtak. A páros a prológon a második helyet szerezte meg, a mai szakasz 36 km-es volt.
Összefogás vasárnap
2010.10.20.
A kolontári iszap károsultak között van Völler Károly rally versenyző és családja.
Amint arról már beszámoltunk, október 24-én vasárnap a szanyi Autósport Egyesület szlalom versenyt rendez, ahol a nevezési díjak befizetésével és adományokkal tudunk segíteni a bajba jutott családon. Az egyesület tagjai a katasztrófa utáni nap közzé tették szándékukat és legnagyobb örömünkre sokan - közel százan - jelezték, hogy vasárnap részt vesznek a rendezvényen. A nevezés 9 óráig tart a szanyi Vasútállomás melletti területen, majd 10 órától kezdődik a versengés a betonos pályán. Minden nevezőt és adakozót egy tál gulyáslevessel vendégelnek meg a szervezők. További részletek a szanyi Autósport Egyesület honlapján olvashatóak vagy a következő telefonszámokon kérhetőek: 30/657-8287 begin_of_the_skype_highlighting 30/657-8287 end_of_the_skype_highlighting begin_of_the_skype_highlighting 30/657-8287 end_of_the_skype_highlighting begin_of_the_skype_highlighting30/657-8287end_of_the_skype_highlighting vagy 30/396-6824 begin_of_the_skype_highlighting30/396-6824end_of_the_skype_highlighting Mindenkit várunk vasárnap Szanyban!
fotó: iwiw.hu
Győriek a Sandlander kalandrally bajnokságon
2010.10.18.
Nyolcadik helyet szerezte meg a Dóczi István - Zsernoviczky Zsolt páros a Kalandrally Bajnokság legutóbbi fordulóján, Pusztavámon.
Öt győri terepjáró indult az eurotrial bajnokság utolsó fordulóján a Veszprém megyei Öcs község határában megrendezett versenyen. részletek
Mindenüket elvitte a vörös iszap
2010.10.07.
Amint arról a napi híradásokban is bizonyára hallottatok, a Veszprém megyei Kolontár lakói közül sokan földönfutóvá váltak az október 4-én történt katasztrófa miatt. A károsultak között van Völler Károly rallye versenyző is. Feleségével és két kisgyermekükkel éltek a településen - mostanáig. Azon a hétfői napon nekik is mindenüket elvitte a kiszabadult vörös iszap. Házuk lakhatatlanná vált, autójukat elsodorta az ár, sőt a javításra nálunk hagyott autók is elvitte az ár.
Mély megdöbbenéssel hallottuk a hírt miszerint Pados Zsolt, kolontári terepjárós barátunk is áldozatul esett a gátszakadás által okozott katasztrófának, miközben menteni igyekezett Lada Niva terepjárójával közvetlen az esemény bekövetkezte után.
Tisztelettel adózunk emlékének.
Délután fél háromkor kereste meg a Veszprémi Off Road Klubot az Országos Katasztrófavédelem azzal a szándékkal, hogy segítsék a mentést a rendelkezésükre álló eszközökkel. A kérésnek eleget téve a tagok azonnal felhívták a térségben működő Bakonyalja 4x4 Egyesület vezetőit, akik már szinte várták a hívást és 8 járművel indultak a helyszínre. Sajnos, mint tőlük megtudták a veszprémiek ekkor már Pados Zsolt áldozatul esett az iszapáradatnak, mivel ő az elsők között próbált a tettek mezejére lépni, de nem volt tisztában a helyzet súlyosságával.
Az eset szomorú tanulsága, hogy az átlag hétköznapokban a hatóságok és zöld szervezetek tűzzel vassal próbálják kiszorítani a terepjárósokat a terepszakaszokról, elvéve a lehetőséget a sokszor jól kamatoztatható extrém kihívások leküzdésének begyakorlásától, viszont az ilyen esetekben mégis rajtunk a sor....(lásd pl. Tiszai árvízi védekezés, téli hófúvásokon átgázolás a segélyekkel az elzárt településeken, hegyi balesetek megközelítése stb.) Görbitz Lajos - VORC elnök
Sikeres teszt - Internext Rally
2010.10.05.
Az előző hét utolsó napjaiban Csehországban zajlott az Internext Rallye, ahol három magyar autó vette fel a küzdelmet a nemzetközi mezőnnyel - köztük Sólyom Olivér és Galbács Mátyás.