A 3-as szám árnyékában- 15. Mikulás Rallye Ollé Sándor- Kerék Balázs és a Suzuki Swift S1600
Az Aquis Suzuki Treff Motorsport versenyzőpárosa, Ollé Sándor és Kerék Balázs három éve nem látta meg a Mikulás rali célját. Mintha balszerencse ülne az egykor sikeres pároson, hiszen a kedvtelésnek szánt viadalon rögtön az első körben „elvéreztek”…
Pethő Tyutyu nem tudott kibékülni a Mikulással – 15. Mikulás Rali
Rövidebbre sikerült a vártnál az év utolsó versenye az XLavina Pap Motorsport – Dynamic Rally Team versenyzője, Pethő István és alkalmi navigátora, Kismődi Endre számára, akik szerettek volna örömautózást bemutatni a Mikulás Ralin, ám egy szerencsétlen borulás miatt már az első gyors után csomagolhattak.
Szlovákiából a Hungaroringre Szilveszterkor
A már jól ismert és a magyar rallye szakmában „vén rókának” számító Garamvölgyi Zoltán és Füredi András versenyszervező páros újabb nagy dobással készült a 2011-es szezon végére.
Söpte ismét hangos volt
Idén nyáron a profi mezőny rótta a köröket a Szombathely melletti Söpte község határában, de az egykori katonai terület a környék amatőr versenyzői számára sem ismeretlen. Tavaly év végén hideg és havazás fogadta a pilótákat és navigátorokat, ezúttal a szokatlan meleggel és porral kellett szembe nézniük.
Intercontinental Rally Challenge – Pécs – élőben közvetít az Fm 90.0 mHz-en a Rallye Rádió
Az év legnagyobb autóssport eseményének ad otthont szeptember első hétvégéjén Pécs. Az IRC mezőnye érkezik a városba, hogy a pécsi pályákon is összemérjék tudásukat. A bajnokságban jelenleg második helyen álló cseh Kopeczky Jan és a harmadik helyet bitorló belga Loix Freddy – mindkét páros Skoda Fábiával – is látható lesz a 45. Canon Mecsek Rallye-n.