A 3-as szám árnyékában- 15. Mikulás Rallye Ollé Sándor- Kerék Balázs és a Suzuki Swift S1600
Az Aquis Suzuki Treff Motorsport versenyzőpárosa, Ollé Sándor és Kerék Balázs három éve nem látta meg a Mikulás rali célját. Mintha balszerencse ülne az egykor sikeres pároson, hiszen a kedvtelésnek szánt viadalon rögtön az első körben „elvéreztek”…
Ollé Sándor- Kerék Balázs: „Ha végiggondolom az elmúlt esztendőket, mindig a szervizparkos viccelődések, forralt borozások jutnak az eszembe, nem a sötétbe hajló, havas olykor saras, zimankós autózások… A Mikulás ralit mindig egyfajta levezetésnek szánjuk az erőt próbáló idény után, ahol a kötetlen szórakozásé a főszerep. Ez idén sem volt másként a pénteki teszten mindenki „helyet cserélhetett” velem, velünk, átélhette a versenyzés mámorát. Még az sem szegte kedvünket, hogy a tesztelés végén egy nagy szikla kifordította a jobb első futóművünket, szereztünk pótalkatrészeket, így a szervizeseinknek sikerült orvosolni a keletkezett problémát. Igaz már kipróbálni nem volt lehetőségünk, valószínűleg valami még ott megsérülhetett, ami elkerülte a figyelmünket, mert a nyitó szakasz rajtját követően a harmadik kanyar utáni egyenesben ismét kiszakadt a jobb első futómű. A pech-szériánk folytatódott, pedig mi még azon aggódtunk, hogy a kemény murva fog kárt tenni az autóban… Három évvel ezelőtt, amikor a S1600 géposztálynak hirdettünk egy kis csatát az N-es Ignis-ekkel a harmadik kilométernél búcsúztunk, tavaly a harmadik gyorsaságin egy vezetői malőr miatt lecsúsztunk az útról, majd a harminc perces késéssel már nem akartuk folytatni a versenyt, idén pedig a harmadik kanyar jelentette a verseny végét… Úgy tűnik, lassan hagyománnyá válik, hogy az idény során büntetlenül megúszott malőrök ezen a versenyen összpontosulva sújtanak bennünket!”
Köszönjük támogatóinknak!
Lejegyezte: Papp Zsuzsa